Zuhannak a gondolataim,
én meg a szakadék szélén állok és nézem,
A szívnek miért kell mindig darabokra,
hullania ezer apró részben.
Homály fedi el a mélységet,
honann nem tér vissza már semmi,
Rá kell lassan jöjjek,
hogy a szívem nem fog egy darabban lenni.
Jöhet jégeső, zápor, zivatar vagy hó,
vagy a tengert nyeli el a fájdalom,
Leülök otthon egy kávé mellé,
s fogasra rakom az összes bánatom.
Így telnek a napok,
csak a bögrém fülét fogom,
Letört a szívemnek az egyik csücske,
szaladnak az éjszakák,
s együtt velük a hónapok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése