Asylum

Csak leültettek az asztalhoz. Egy tök egyszerű faasztal, semmi terítő csak a jelentés odahányva a közepére. Beleolvastam:
Név: Jack Edelson
Szül.dátum: 1971.06.08.
Diagnózis: Kataton Skizofrénia

Már itt tudtam, hogy nem lesz egy könnyű menet. Echolalia és echopraxia. Az első, a szavak kényszeres ismétlését, utánzását takarja; a második pedig a mozgások robot szerű le utánzását foglalja magába. De mi van, ha paranoid vagy hebefrén, netán nem-differenciált? (Az utóbbi lenne a legsúlyosabb - és legnehezebb - hiszen mind a három típust magában hordozza a kór, és nem lehet teljes mértékben megbizonyosodni róla, hiszen nevéből adódóan nehéz kibogozni.) Megkérdeztem Michael-t, aki nem volt túl bőbeszédű és mintha titkolna valamit.
- Furcsa alak ez a Jack, nem lesz könnyű dolgod - felelt kérdésemre.
Gondoltam, majd csak kibogozom és nem lesz kemény menet. Azért tüzetesebben belegondoltam, hogy mi a fenét keresek itt; vajon jó ötlet volt erre vállalkozni? Erre a kérdésemre nem nagyon leltem meg a válaszomat, hiszen nem is volt időm filózni rajta mert behozták Jacket. Egy jó vágású fiatalember, félhosszú hajjal ami kicsit göndör szerű volt, olyan Kurt Cobaint emlékeztető megjelenéssel és csalfa félmosollyal az arcán. Leültették velem szembe és az őrök távoztak a helységből. A neoncsöveket kikapcsolták és kék lámpákat kapcsoltak fel a helyiségbe - amit valójában nem értek mire van ez az egész. Kicsit nyomasztó érzés kapott el az elején, olyan baljós előjel lehetett a szúró érzés a lábamba. Jack nem mondott semmit, csak tollat és papírt ragadott és elkezdett rajzolni. Húzott egy vízszintes vonalat, majd két párhuzamosat a vízszintesre merőlegesen, ami egy Pí-re hasonlított ám a bal oldali függőleges vonal közepéből egy félkör ív hajlott le egészen a vonalak aljáig. Mintha egy inka jelzés lenne. És ekkor megszólalt:
- Én ettől félek.
Megkérdeztem, hogy valójában mit ábrázol ez az ikon, de ő nem felelt erre semmit, így hagyatkoznom kellett a saját fantáziámra, illetve geometriai dolgokra. A fantáziám valahogy elkalandozott és a geometriai szempontok sem jöttek össze. A hátam mögül hallottam suttogást és megfordultam. Senki nem volt ott, csak a fal. Visszafordultam mire Jack felnézett a papírról rám és vigyorgott egyet majd lefagyott a mosoly az arcáról - olyan hirtelen történt, mint ahogy felmosolyodott - és tovább kezdte bámulni a papírt. Majd megkérdezte:
- Te is hallottad?
- Hallottam - feleltem, - de mi volt ez?
- A belső hang - válaszolta.
- Milyen belső hang? - kérdem.
- Egy idő után rájössz - és elnémult.
Csak elkezdett motoszkálni a gondolat a fejembe, hogy miért hiszi egy suttogás szerű hangról azt mi a belső hang volna? És miért hallottam én is? Három variáció van, amiből kettő ésszerűtlen. A legésszerűbb, hogy ez a skizofrénia hatása a hallott hangok leképzése és valamely jelentés tulajdonítása hozzá; a második az a saját belső hangom amit csak én hallok és ő nem; a harmadik meg az ő belső hangja amit én nem hallhatok. Marad az első variáns. Ám a suttogó hang nem szűnt meg. Hátrafordultam és akkor meg azt éreztem, hogy pont az ellenkező irányból jön a suttogás. Majd egyre jobban éreztem, hogy közel van a fülemhez a suttogó hang, mintha két oldalról beszélnének hozzám, de viszont senki nem beszélt csak éppen Jack vigyorgott. Felkeltette a gyanút bennem, hogy ez az ő műve. De mi lehet ez?
A hangok hirtelen megszűntek, Jack szeme becsukódott. Éreztem, hogy valami kezdetét vette és az én szemem is hirtelen lecsukódott. Innentől egy üres űr jelent meg...

Egy szántóföld mellett a földúton találtam magam, és Jack ott állt mellettem.
- Menjünk, mutatok valamit, de kérlek ne beszélj közbe, ne zavard meg az egészet!
- Rendben - feleltem.
A másik oldalt a kukoricásba vezetett az utunk. Egy darabig mentünk befele ami nem tűnt olyan hosszúnak, de egy teljesen más helyen lyukadtunk ki. A Golden Gate híd volt a szemünk előtt, amely kártyavárként hullott le a mélybe egyik pillanatról a másikra és San Fransiscót tűzvész emésztette fel. Mindezt rögvest azután, hogy kiértünk. Jack arca semleges volt, az enyém tátva maradt a csodálkozástól - vagy éppen a rettegéstől. Intett, hogy menjünk tovább így hát visszamentünk a kukoricásba és egy másik helyen léptünk ki belőle. Egyiptomba vagyunk. Egy turbános figura nekiállt imádkozni a szőnyegen a Szfinx felé fordulva, amikor az ima befejeztével a Szfinx összeomlott és a piramisokat mintha a föld nyelte volna el, egy olyan örvénylő fekete lyuk szerű valami csak éppen homokból kialakulva. Jack megint intett, hogy induljunk. Visszatértünk a kukoricásba és gyalogoltunk tovább. Valahol Afrikában lehetünk, oroszlánok, elefántok és zebrák. No meg a távolban valami fekete bőrű brigád. Majd Jack megbökött és a hegyek felé mutatott. Akkor láttam, hogy hatalmas özönvíz szerű folyam halad a kopár vidék felé. Mihelyst megérkezett az egész vidéket elmosta a víz, elpusztítva az állatokat és az embereket. Jack arca még mindig semmitmondó volt. Intett újra, hogy befelé a kukoricásba. Megint néhány lépés után megérkeztünk. Mielőtt kiléptem volna, Jack letépett négy nagy darab levet az egyik szárról és kirakta a mező elé. Rálépett a két levélre és mutatta, hogy menjek és tegyem én is ezt. Ráálltam. Az északi sarkon voltunk, ahol a a kőkemény jégpáncélból kinőtt egy szál virág. Nem értettem hogyan lehetséges ez, de meg kell vallanom nagyon szép volt. Jack arcán mosoly látszódott, láthatóan örült a virág jelenlétének. Ám a virág szépen lassan elhervadt, ahogy hatalmas recsegések és törések közepette érezhetően mozgásnak indult a jéghegy és a jégtáblák hatalmassága. Majd furcsa köd keletkezett; ami nem is köd volt, hanem az olvadó és egyre jobban forrósodó jég elpárolgásával keletkező gőzfelhők összessége. Jack visszarántott a kukoricásba és rohantunk befelé, majd ismételten a szántóföldhöz értünk.
- Meglepő? - kérdezte.
Én a pillanat hevében és a rohanás okozta levegő hiány közepette nem tudtam választ adni a kérdésére, mire ő legyintett egyet és visszatértem a szobába; A VALÓSÁGBA.
- Ez mi a fene volt? - kérdeztem enyhén zavarodott állapotomba.
- Tudod, hogy miért lyukadtunk ki azokon a helyeken és miért történtek azok az események? - reagált rá.
- Nem - feleltem.
- A jel amit lerajzoltam, az egy térkép. Az ívről indultunk, és a négy vég az a négy esemény, négy különböző helyszínen. Ám bele van kódolva valami amit nem tudok megfejteni.
- És mégis mi lenne az? - kérdeztem.

Tulajdonképpen ez volt az utolsó kérdés amit fel tudtam tenni neki, mert jöttek az őrök és elvitték vissza a szobájába. A gép ami rá volt kötve és figyelte az élettani dolgokat; túlzott intenzitás mutatott az életveszélyes állapot felé, ezért kellett megszakítani a beszélgetést. Az ún. térképről, bővebben semmit nem tudtam kivenni de világos volt, hogy a kukorica mezőben van ez a jel. A kérdés már csak az, hogy hol van ez a kukorica mező, és valójában mi az a kód?