Mi a franc?
Kellemes őszi délután volt. A gép zökkenőmentesen szelte a felhők között a levegőt. Howard - a pilótánk - nagyon tapasztalt személyiség és több ezer órát töltött már a levegőben, és saját bevallása szerint repülni olyan felemelő érzést okoz, mint kisgyermek korban a kakaós csigát a legszéléről kőr-kőrösen enni. Johnny nem igazán díjazta a repülést, mivel édesapját egy leszakadt repülőgép darab ölte meg, ami reá pottyant a saját földjén, miközben traktorral igyekezett a bálákat összeszedni. Igazán furcsa, hogy ilyen megtörténhet. Azóta az édesanyja nem tudta feldolgozni a traumát így egyfolytában sapkát varr, amilyet az öreg hordott. Talán ez miatt is hagyta ott, hogy a remény szellemében egy kis vagyonra tegyen szert, amivel egy kicsit jobb életet tud biztosítani a mamának. Steve meg olyan volt mint egy örök hős szerelmes lovag, csak éppen sosem nőszemély volt a kiszemeltje. Néha én is elgondolkoztam, hogy lehet ő csinálja jól. Állandó kedvesség áradott belőle, repültek a bókok és hízelgés szaga érződött a levegőben. Szentül meg volt győződve arról, hogy az ő bajsza a legszebb bajusz az egész földön és örök szerelmet esküdött neki. Én magamba sejtettem, hogy ő nem százas; de ezt már megkérdezték tőle rengetegszer, de mindig kivédte magát azzal, hogy: "Ha én nem is vagyok százas, de a cigarettám az bizony az!" A harmadik fazont meg nem ismerem. De az arcvonása olyan jellegzetes. Mintha ismerném valahonnan. De lehet csak a képzeletem játszik velem. Ő nem volt túlzottan beszédes, néha köhögött egyet és szidta az Istent, miért áldotta meg ilyen tüdővel. Talán ateista ez a figura - gondoltam magamba -, de sok vizet nem zavart. Viszont frusztráló volt a gépnek ez a csörgő és néha nyekergő hangja. Howard azt mondta, ennek a típusú gépnek ez a hátulütője: ad az adrenalinnak. Ráadásul dohos szag is volt belül, de ez a takarítás hiánya és az évek múlásának tudható be. Olyan háromezer méteres magasságban voltunk. Mesés volt a táj, azon kívül, hogy amerre a szem ellát dzsungel. Howard mondta, hogy megérkeztünk és ereszkedni kezdünk. Ekkor mindegyikőnk megkönnyebbült, élve megúsztuk - eddig. A landolás egyszerűen ment, hallatszott a gumicsikorgás és odaütődtünk a székbe. Miután megálltunk akkor néztem szét. A dzsungel közepébe egy érintetlennek hitt tájon, egy teljesen kiépült katonai reptér, de a fura a zászlók hiánya és hogy semmilyen jel nem utal arra, hogy ennek az egésznek mi a szerepe itt. De tulajdonképpen nem is az a dolgom, hogy ezt derítsem ki, hanem sokkal inkább más miatt hoztak minket ide. A kis Johnnykának vigyor ült az arcán, hogy végre nem kell a gép közelében lennie, Steve már a gépben a szájába kapta a barna hüvelyű hosszú cigarettáját és kereste a gyújtóját. A gépen kívül tekintetek sokasága szegült ránk, volt köztük afro-amerikai, ázsiai és afrikai. Majd egy kocsi érkezett hozzánk, amibe Howard beszállt. Mi meg ott álltunk kint négyen. Hárman. Hol van az a fickó? Kis várakozás után előmászott a gépből mint téli álmot alvó medve és mögénk állt. Akkor láttam, hogy sebhelyes az arca, majd egy kellemes száraz köhögéssel rendbe is rázta magát. Howard hívására lettünk figyelmesek, hogy szálljunk be az autóba és indulás van. Beszálltunk mindannyian. Az egyik néger férfi kezdett Howardnak beszélni, de mi nem értettük miről van szó. Az út elég hosszúnak tűnt a kis ösvényeken haladva. Howard csak annyit említett arról, amit látni fogunk, hogy erősnek kell lenned és ne állj le foglalkozni azzal, hogy mi miért van és hogyan is történt. A sebhelyes arcú barátunk csak vigyorgott egy gúnyosat. Steve csak a bajszát igazgatta, Johnnyka meg üres és unott arckifejezéssel ült. Egy jó órásnak bizonyult az út. Megérkezésünkkor senki nem volt ott, csak egy bazi nagy épület. De inkább romra hasonlított. Kiszálltunk az autóból és sortűz fogadott minket. Adrenalin az égbe szökött, épp hogy le tudtam bukni a földre és a kocsi alá begurulni. Mindegyik társamat kivégezték: Howardot, Stevet, Johnnykát és a négert is aki velünk volt. Egyedül a sebhelyes szuszogását hallottam. Kérdem tőle: Jól vagy? Erre ő köhögött egyet és vért köpött, de válaszolta, hogy nem egyszer volt már vele ilyen és kutya baja. - De még ne állj fel, tettesd magad halottnak és amikor szólok majd akkor indulunk. Úgy tettem, ahogy ő mondta. Hallani lehetett a növények ropogását, a neszt. Elvonultak a támadók. - Most álljunk fel. Felálltunk. Körül néztünk és egymást fedezve mentünk az épület ajtajához, ahol már biztonságos helyen voltunk a meglepetés szerű támadásoktól. Az ajtó tárva nyitva volt. - Mielőtt bemegyünk - mondta a sebhelyes -, tudnod kell pár dolgot. Jól mondta az a fasz Howard, hogy semmin ne lepődj meg és semmivel se foglalkozz. Amint elkezdesz azon tanakodni mi miért van, neked itt helyben véged. Szubjektivitás és éberség kell nekünk. Na meg, hogy a kibaszott ujjad ne mondjon csütörtököt ha húzni kell a ravaszt, értessz? Nem hittem volna, hogy ilyen modora van ennek a csávónak, de érthető, hogy egy kicsit fel van tüzelve ez miatt. Befelé elindulva emberek sikoltását hallottam, de senkit sem láttam. A hang olyan volt, mintha élve égetnék el az embereket, és a lelkük legmélyebb réséből jönne a fájdalmas üvöltés amely végbeláthatatlan hosszúságú és keserves. Már ez nekem itt mély félelmet okozott, míg a sebhelyes csak megtörölte a homlokát és köpött egyet. - Bent lesz amit keresünk, kicsit szaporább léptekkel haladjunk má'. Mentünk befelé és a hang egyre erősödött. Már itt éreztem egy kínzó érzést, ami a dobhártyáimat akarta kiszaggatni. Majd a hang egyszer csak megszűnt. A sebhelyes sem hallotta tovább, de valami olyanról magyarázott, hogy ez az egész csak egy mágia része, ami elijeszti innen az embereket. Kicsit képlékenyen álltam ehhez a dologhoz, de az volt utasítva, hogy ne törődjek semmivel sem, így elfogadtam ezt a tényt.
folytatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése