Régi új

Dá! Eltelt egy kis idő mióta nem jelentkeztem semmi érdemlegessel. Talán leszokóban vagyok a blogolásról (így már több éve), vagy csak szimplán nincs hozzá kedvem. De talán az utóbbi lehet az. Mostanában már nagyon kevés dolog jut eszembe, melyet e virtuális papírra tudnék vetni. Bár az ujjaim nem fájnak, még sincs semmi olyan, ami ki tudna zökkenteni hibernált világomból. Voltaképpen a való életben sem tevékenykedek most túlzottan sokat. De majd talán most. Addig is itt egy videó, ami életben tart.

Mert tudja..

A dzsungel könyve - Második rész

A kulcs

Haladva befelé az alagútban, rettentő kínző szag csapta meg az orromat. Talán ilyet még sosem éreztem. - Fogd be az orrod barom, ez rohadt szar lesz - mondta a Sebhelyes. Körülbelül tíz métert tettünk meg, míg elértünk egy elágazáshoz. A falon furcsábbnál furcsább rajzok, egy ismeretlen nyelv írásai és strigulák sokasága. A szokatlan az egészben az volt, hogy a beltérben kiépített világítás volt. Sebhelyes felém fordult és magyarázott. Miért nem hallom, hogy mit mond? Ekkor jöttem rá, hogy egy olyan helyen állunk, ami egy 100%-os hangszigetelt szobának felel meg. Nem voltak körülöttünk felületek amik visszavernék a hangot, valami különös módon a levegő nem továbbította a rezgéseket és néma csönd ült a fülembe. Még mindig csak próbáltam szájról olvasni, ami nem ment tökéletesen. A Sebhelyes elővette cigarettás dobozát, kivette belőle a maradék négy szál bagót, odaadta nekem majd a dobozt széthajtogatta. Valamire rájött ami az ábrákon van, és ami a cigisdobozára volt írva. A megtörhetetlennek tűnő férfi zavart lett, teste remegni kezdett. Felém hajolt, és odasúgta. - Nagyon nagy gázban vagyunk, vagy visszafordulunk és agyonlövetjük magunkat, vagy leszünk oly bátrak - igaz majdnem összeszarom magamat meg behugyozok -, hogy nekivágunk. Nincs döntésünk, halálra vagyunk ítélve. Elmém ekkor döbbent rá szavainak súlyára, testemet átjárta a forró vér, végtagjaim elgémberedtek és a szívemet nyomban ki tudtam volna köpni a torkomból. Kis gondolkodás után számat csak remegő hang hagyta el: M..m.. menjünk. Tűnődtünk mind a ketten melyik irányba induljunk el. Próbáltam értelmezni én is a rajzokat, de nem jöttem rá jelentésükre. Fel volt rajzolva a naprendszerünk, egy különös kinézetű alak (nem hinném, hogy Jézus), egy fekete kocka és egy szív, melyet minden irányból nyilak záporozzák. Majd minden összebeszélés nélkül balra mutattunk. Hiba volt. Megérzésemre - így utólag visszagondolva nagyon is cserben hagyott - hallgatva, reméltem, hogy nem lesz nagy baj. Elindultunk lassan, de belerugtam egy ládába. Hangja nem volt a Sebhelyes tovább is ment, mire megfogtam a vállát. Kinyitottam a ládát, fegyverek voltak benne, egy darab kő, és valamilyen pergament féle. Na meg egy lábszár csont. A fegyvert, a papírt magunkhoz ragadtuk, csőre töltve készen álltunk. Lábaink remegtek, óvatosan mentünk mikor egy magas pukkanásra lettem figyelmes. Kérdezem hallottad te is? - Hallottam, válaszolta. Kikerültünk a hangmentességből. Megkérdeztem mi az ami a falon volt. - Sokat most nem tudok elárulni, de összeraktam a képet. Ez nem csak egy sima összeesküvés-elmélet, hanem ez annál több. Nem csak a kormánynak van hozzá köze, hanem mindennek. Ha ezt sikerül megoldani akkor rá fogunk jönni az élet valódi értelmére. Feltettem neki a kérdést: A követ nem kellett volna elhozunkn? - Nem, nincs jelentősége. Az csak az öngyilkosságra való, hogy ne szenvedj. Szörnyen éreztem magam. Miért pont én vagyok az, aki ezzel a figurával van most itt? Nem is tudtam mit tegyek. Imádkozzak? Jobb ember leszek, csak jussak ki innen élve? Ébredjek fel álmomból? Nem tehetek semmit. Most vettem észre magamon, hogy depresszió közeli élményem van, a halál lebeg a szemeim előtt, és ki tudja, hogy ez a küldetés - vagy mi a szar - nem-e az örök kárhozottság tüzére taszít minket. Megkínált egy cigivel a Sebhelyes, rá is gyújtottam. Némán pöfékelve vártunk, míg egyszer csak ordítás hallatszott. Ő eldobta a bagót és elindult. Vettem a bátorságot és elindultam én is.

Csak a csücske nincsen

Zuhannak a gondolataim,
én meg a szakadék szélén állok és nézem,
A szívnek miért kell mindig darabokra,
hullania ezer apró részben.

Homály fedi el a mélységet,
honann nem tér vissza már semmi,
Rá kell lassan jöjjek,
hogy a szívem nem fog egy darabban lenni.

Jöhet jégeső, zápor, zivatar vagy hó,
vagy a tengert nyeli el a fájdalom,
Leülök otthon egy kávé mellé,
s fogasra rakom az összes bánatom.

Így telnek a napok,
csak a bögrém fülét fogom,
Letört a szívemnek az egyik csücske,
szaladnak az éjszakák,
s együtt velük a  hónapok.

Álmodtam egy világot

Álmodtam egy világot,
nyílott benne a hajnal,
Szárnyait tárva suhant el,
halkan repült az angyal.

Rózsája kecses volt,
kinyílott a lángja,
Legszebb cseppjét elővette,
melyet a napsugár már várta.

Ősze milyen szelíd,
sárgának muzsája,
Karját tárva delelőben,
nincsen már rajta ruhája.

A tavasza oly szép volt,
a télje az úgy fázott,
Álmodtam magamnak egy világot.

A dzsungel könyve - Első rész

Mi a franc?

Kellemes őszi délután volt. A gép zökkenőmentesen szelte a felhők között a levegőt. Howard - a pilótánk - nagyon tapasztalt személyiség és több ezer órát töltött már a levegőben, és saját bevallása szerint repülni olyan felemelő érzést okoz, mint kisgyermek korban a kakaós csigát a legszéléről kőr-kőrösen enni. Johnny nem igazán díjazta a repülést, mivel édesapját egy leszakadt repülőgép darab ölte meg, ami reá pottyant a saját földjén, miközben traktorral igyekezett a bálákat összeszedni. Igazán furcsa, hogy ilyen megtörténhet. Azóta az édesanyja nem tudta feldolgozni a traumát így egyfolytában sapkát varr, amilyet az öreg hordott. Talán ez miatt is hagyta ott, hogy a remény szellemében egy kis vagyonra tegyen szert, amivel egy kicsit jobb életet tud biztosítani a mamának. Steve meg olyan volt mint egy örök hős szerelmes lovag, csak éppen sosem nőszemély volt a kiszemeltje. Néha én is elgondolkoztam, hogy lehet ő csinálja jól. Állandó kedvesség áradott belőle, repültek a bókok és hízelgés szaga érződött a levegőben. Szentül meg volt győződve arról, hogy az ő bajsza a legszebb bajusz az egész földön és örök szerelmet esküdött neki. Én magamba sejtettem, hogy ő nem százas; de ezt már megkérdezték tőle rengetegszer, de mindig kivédte magát azzal, hogy: "Ha én nem is vagyok százas, de a cigarettám az bizony az!" A harmadik fazont meg nem ismerem. De az arcvonása olyan jellegzetes. Mintha ismerném valahonnan. De lehet csak a képzeletem játszik velem. Ő nem volt túlzottan beszédes, néha köhögött egyet és szidta az Istent, miért áldotta meg ilyen tüdővel. Talán ateista ez a figura - gondoltam magamba -, de sok vizet nem zavart. Viszont frusztráló volt a gépnek ez a csörgő és néha nyekergő hangja. Howard azt mondta, ennek a típusú gépnek ez a hátulütője: ad az adrenalinnak. Ráadásul dohos szag is volt belül, de ez a takarítás hiánya és az évek múlásának tudható be. Olyan háromezer méteres magasságban voltunk. Mesés volt a táj, azon kívül, hogy amerre a szem ellát dzsungel. Howard mondta, hogy megérkeztünk és ereszkedni kezdünk. Ekkor mindegyikőnk megkönnyebbült, élve megúsztuk - eddig. A landolás egyszerűen ment, hallatszott a gumicsikorgás és odaütődtünk a székbe. Miután megálltunk akkor néztem szét. A dzsungel közepébe egy érintetlennek hitt tájon, egy teljesen kiépült katonai reptér, de a fura a zászlók hiánya és hogy semmilyen jel nem utal arra, hogy ennek az egésznek mi a szerepe itt. De tulajdonképpen nem is az a dolgom, hogy ezt derítsem ki, hanem sokkal inkább más miatt hoztak minket ide. A kis Johnnykának vigyor ült az arcán, hogy végre nem kell a gép közelében lennie, Steve már a gépben a szájába kapta a barna hüvelyű hosszú cigarettáját és kereste a gyújtóját. A gépen kívül tekintetek sokasága szegült ránk, volt köztük afro-amerikai, ázsiai és afrikai. Majd egy kocsi érkezett hozzánk, amibe Howard beszállt. Mi meg ott álltunk kint négyen. Hárman. Hol van az a fickó? Kis várakozás után előmászott a gépből mint téli álmot alvó medve és mögénk állt. Akkor láttam, hogy sebhelyes az arca, majd egy kellemes száraz köhögéssel rendbe is rázta magát. Howard hívására lettünk figyelmesek, hogy szálljunk be az autóba és indulás van. Beszálltunk mindannyian. Az egyik néger férfi kezdett Howardnak beszélni, de mi nem értettük miről van szó. Az út elég hosszúnak tűnt a kis ösvényeken haladva. Howard csak annyit említett arról, amit látni fogunk, hogy erősnek kell lenned és ne állj le foglalkozni azzal, hogy mi miért van és hogyan is történt. A sebhelyes arcú barátunk csak vigyorgott egy gúnyosat. Steve csak a bajszát igazgatta, Johnnyka meg üres és unott arckifejezéssel ült. Egy jó órásnak bizonyult az út. Megérkezésünkkor senki nem volt ott, csak egy bazi nagy épület. De inkább romra hasonlított. Kiszálltunk az autóból és sortűz fogadott minket. Adrenalin az égbe szökött, épp hogy le tudtam bukni a földre és a kocsi alá begurulni. Mindegyik társamat kivégezték: Howardot, Stevet, Johnnykát és a négert is aki velünk volt. Egyedül a sebhelyes szuszogását hallottam. Kérdem tőle: Jól vagy? Erre ő köhögött egyet és vért köpött, de válaszolta, hogy nem egyszer volt már vele ilyen és kutya baja. - De még ne állj fel, tettesd magad halottnak és amikor szólok majd akkor indulunk. Úgy tettem, ahogy ő mondta. Hallani lehetett a növények ropogását, a neszt. Elvonultak a támadók. - Most álljunk fel. Felálltunk. Körül néztünk és egymást fedezve mentünk az épület ajtajához, ahol már biztonságos helyen voltunk a meglepetés szerű támadásoktól. Az ajtó tárva nyitva volt. - Mielőtt bemegyünk - mondta a sebhelyes -, tudnod kell pár dolgot. Jól mondta az a fasz Howard, hogy semmin ne lepődj meg és semmivel se foglalkozz. Amint elkezdesz azon tanakodni mi miért van, neked itt helyben véged. Szubjektivitás és éberség kell nekünk. Na meg, hogy a kibaszott ujjad ne mondjon csütörtököt ha húzni kell a ravaszt, értessz? Nem hittem volna, hogy ilyen modora van ennek a csávónak, de érthető, hogy egy kicsit fel van tüzelve ez miatt. Befelé elindulva emberek sikoltását hallottam, de senkit sem láttam. A hang olyan volt, mintha élve égetnék el az embereket, és a lelkük legmélyebb réséből jönne a fájdalmas üvöltés amely végbeláthatatlan hosszúságú és keserves. Már ez nekem itt mély félelmet okozott, míg a sebhelyes csak megtörölte a homlokát és köpött egyet. - Bent lesz amit keresünk, kicsit szaporább léptekkel haladjunk má'. Mentünk befelé és a hang egyre erősödött. Már itt éreztem egy kínzó érzést, ami a dobhártyáimat akarta kiszaggatni. Majd a hang egyszer csak megszűnt. A sebhelyes sem hallotta tovább, de valami olyanról magyarázott, hogy ez az egész csak egy mágia része, ami elijeszti innen az embereket. Kicsit képlékenyen álltam ehhez a dologhoz, de az volt utasítva, hogy ne törődjek semmivel sem, így elfogadtam ezt a tényt.

folytatás következik...

Létezik a félelem és a fájdalom közt egy világ?

"1921. március 1. - Borzalom



Borzalmas. Nem tudom mi mással lehetne jellemezni az egészet. Talán ehhez hasonlót még nem érzett ember. Se testileg, sem lelkileg. A szorongás, a düh, a depresszió, az elmék irdatlan üvöltése, a szag mely az őrületbe kerget. Ma zártak be. Leírhatatlan mit nyújt nekem ez a 2x3 méter. Több halállal büszkélkedik az ágy, mint átaludt éjszakákkal. A kínkeserves ordítás itt nem létezik. És ez a zene. Mint valami komikum. Egy cirkuszi jelenet. Attrakció a porondon. Nehéz koncentrálnom mit írjak, el ne felejtsem igazi mondandóm. Hogyan válhat emberi elme olyan fajta kísérletezés árnyékává, amely javakat nem szolgál és eredménye sincs. Gondolom, akik olvasni fogják, nem értik miről lehet szó. Én sem értem. A folyosón amin végig hoztak, egy rideg, omladozó, meszesedő falú, végtelennek tűnő út volt. Körülnézve minden szemet szúrt. A vértócsa csak a legapróbb részlet. A falba köröm által vésett karmolások sokasága, művészi pontosságú vályatokat hagyva maga után, elvétve fogak a lábaim között, egy fej nélküli holttest egy hordágyon. És mindenhonnan csak a dörömbölés, az üvöltözés és a sikítás. Nem volt időm gondolkodni rajta, hogy vajon én is ilyen sorsra jutok. Mert tudtam. Elmegyógyintézetbe zártak. Vagyis tévedek. Ez a pokol. Riadt elmém akkor tért magához, illetve kapott sokkot, mikor kirohant az egyik zárkából egy beteg üvöltve, koponyája felső részét vesztve rohant a falnak. Az agya a helyéről a falra loccsant. Emberi fül nem hallott olyan rikoltást, amit én ott. Fehér arrcal az engem kísérő "doktorra" szegeztem tekintetem, arcából nem tudtam kiolvasni semmit sem, mert a fején maszk volt, mely csak a szemét nem takarta és a szája előtt is valami féle szerkezet. Akkor éreztem meg azt a kellemetlen kémiai bűzt. A szá..."

A feljegyzésből ennyi volt megtalálható, mit meg tudtak menteni. A lap itt elszakadt, további részei sosem kerültek elő. De fordítsuk is valóságba a történelmet, illetve jelenbe a múltat.

Történetünk nem is játszódik annyira messze tőlünk. A helyszín Magyarország.Az épület (pontos helyszín nincsen, mert szigorúan titkosnak minősítették az épületet és a benne zajlódó dolgokat, de a beszélések szerint ez valahol Taksony közelében volt, de nem biztos) az '50-es évek végéig üzemelt, amikor is egy hatalmas tűzvész hatására porig égett a létesítmény. Rengeteg irat maradt meg, amit az épületből menekülő dolgozók mentettek ki, ez is onnan származik. Továbbá tökéletes anatómiai jelentések, különböző szintű és mértékű orvosi kísérletezések feljegyzései. Az épület korai szakaszában egy gombászat volt, a föld alatt is pincerendszer húzódott, egész apró kis 'szobáktól' hatalmas termekig terjedt ki a komplexus. Miután a tulaj rejtélyes körülmények közt eltűnt (azóta is megoldatlan maradt az eltűnése), az átalakítást egy titkos társaság kezdte meg. Ők vállalták a kezes szerepét, kilétükre sosem derült fény. Miután papírokkal sikeresen ledokumentálták az intézmény létezhetőségét, katonai objektumnak állították be és a bejárást szigorúan megtiltották. Főként a skizofréneket kezelték itt, de került ide rab is halálbüntetés által. Rengeteg kísérletet végeztek, ami a beteg pánik és félelemmel kapcsolatos érzésein alapulnak. Az egyik nagy kísérleti teremben gépek tartottak életben egy embert, akinek a szerveit külön-külön zárt dobozokban (mint egy akvárium) tartották biológialig élő állapotban. És ez volt a legkisebb fajsúlyú eset. Az iratokból még több mindenre derülhet fény, de a hányinger és a szorongás tükrében nem olvastam tovább. Megsemmisítettem. A kormány titkolja ennek a létesítménynek a létét, illetve múltját.

Az új blink-182 album: Neighborhoods

Hát igen. Végre megjelent. Szerintem annyira nem nagy durranás mint az előző albumok sokasága, sokkal inkább másfajta hangszerelése van, mint amit eddig tőlük megszoktunk. Kicsit hajaz némely szám az AvA-ra. Főleg Tom hangja. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ismét van új csámcsogni való:

04 - Snake Charmer

(2:33-tól a rész eléggé 'Do It For Me Now' beütésű ... now just hold on, hold on to me.